Joe Biden felszívódott: Trump máris átvette az amerikai politika alakítását

2024. december 17. 19:58

Be se iktatták még, de ő határozza meg az agendát.

2024. december 17. 19:58
null

Nyitókép:  Platon for TIME / AFP

Donald Trump a választási győzelmét követően újra a figyelem középpontjába került, élvezve a hatalmat anélkül, hogy még felelősséget kellene viselnie az elnöki hivatalban – jegyzi frusztráltan a CNN

Trump kijelentette, hogy ezúttal „mindenki barátkozni akar vele”, szemben az első ciklusával, amikor folyamatos ellenállással kellett szembenéznie. A győzelem eufóriájában Trump a „reformok és megújulás aranykorának” kezdetét hirdette meg.

A hivatalos január 20-i beiktatásig Trump a győzelmi hullámban lubickol, miközben már most magához vonzza a hatalom kulcsfiguráit: 

világvezetőket, üzletembereket és republikánus politikai szereplőket.

Eközben az új kormányzati csapatát is építi, amely várhatóan kevesebb korlátot állít majd elé, mint az első ciklusban a washingtoni elit és a hadsereg vezetői.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szánthó Miklós

Facebook

Idézőjel

A világpolitikai változások azt mutatják: a Patrióták kora még csak most kezdődik!

A CNN szerint, Trump hamarosan szembesül majd a valósággal, hiszen a hivatal átvétele után minden döntésének következményei lesznek. Kampányígéretei – például az élelmiszerárak csökkentése, a gazdasági fellendülés elérése és a határellenőrzés szigorítása – komoly kihívások elé állítják, és könnyen kikezdhetik a népszerűségét, ha nem teljesíti őket. 

Trump maga is elismerte, hogy a gazdasági problémák, például az infláció, nehezen kezelhetők: „A dolgokat nehéz visszahozni, ha egyszer elszabadulnak”.

Külpolitikai téren Trump ígéretei, mint az ukrajnai háború gyors befejezése, szintén kétségeket ébresztenek a liberális médiában, mivel valós hatalma a konfliktus rendezésére korlátozott lehet. 

Szerintük, ugyanez igaz a Közel-Keletre, ahol a Hamasz októberi támadásai nyomán kialakult válság várhatóan komoly kihívás elé állítja majd.  

Trump egyre inkább nyíltan támadja politikai ellenfeleit és a médiát,

például bepereléssel fenyegette a Des Moines Register újságot, mert nem volt elégedett egy közvélemény-kutatás eredményével. 

Ez a hozzáállás erősíti azokat az aggodalmakat, hogy Trump második ciklusában korlátozni próbálhatja a sajtószabadságot és a demokratikus intézményeket – nyugtalankodik tovább a liberális amerikai médium.

Ezt is ajánljuk a témában

Miközben Trump a győzelem mámorában fürdik, ellenfelei és sok elemző továbbra is aggódnak, hogy újraválasztása komoly társadalmi és politikai feszültségeket okozhat az Egyesült Államokban, ha a radikális tervei valósággá válnak.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2024. december 18. 09:21
Lassan mindenki foglalja el a helyét, különösen a libsik, mert nekik csengetnek be.
patikus
2024. december 18. 08:49
agendát? nocsak....látom te se tudod hogy mit firkálsz...
Chekke-Faint
2024. december 18. 07:01
Teljesen mindegy hol van, hol volt és hol lesz Bidé, ő nem irányított semmit csak néha előbukdácsolt hülyeséget felolvasni.
Mich99
2024. december 18. 01:58
Bidé csak egy báb, akit a bukása után le is vettek a színpadról. Azóta egy háborúpárti banda keveri a szart a demens idióta nevében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!